Nagy örömünkre nagyon jól sikerült a ruha- és korcsolyabörze! Köszönjük mindenkinek, aki eljött, vásárolt, hozott, válogatott, vagy egyszerűen csak hozzájárult a jó hangulathoz! A sok pozitív visszajelzés mellett többen is

Iskolánkból 200 gyermek – 3. 4. 5. és 6. évfolyam tanulói – vett részt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra ifjúsági hangversenysorozatának első koncertjén. A gyerekek lelkesen hallgatták Mozart zenéjét,
„Ikercikli, kenguru kerékpár és hasonló különleges járgányok lepték el pénteken délelőtt a Németh László Általános Iskola előtti teret, ahol a Legmobilisabb Osztály címért szállhattak versenybe a székesfehérvári 5-8. osztályos diákok.
Szeptember elsején új tanévet kezdtünk. Két osztálynyi elsősünket tapssal fogadtuk, akik a „Tudás Kapuja” alatt vonultak közénk. Az ötödikesektől összetartozásunk jelképét, a zentais sálat és nyakkendőt kaptak.
Tisztelt Szülők! A következő tanévre az étkezések megrendelése az alábbiak szerint zajlik: Az étkezés megrendelésére az ISKOLAI ÉTKEZTETÉS FELMÉRÉSI ADATLAP 2026/2027-ES TANÉVRE elnevezésű nyomtatvány kitöltésével van lehetőség. A nyomtatvány módosított