Iskolánkban 2022 decemberében több karitatív gyűjtést is zajlott.
A már hagyományosnak mondható Cipősdoboz akcióban 89 doboz gyűlt össze, gyönyörűen becsomagolva, gazdagon megpakolva. A sárosdi önkormányzat idén is köszönetet mondott a nagylelkű adományokért, melyek sok apró gyermeknek okoztak örömöt.
Idén gyűjtést rendeztünk a Bohócdoktorok javára is, akiknek a székesfehérvári Szent György Kórház Gyermekosztályán adtuk át az ugyancsak bő adományt csokoládékból. Ezek a csokik a kórházban, kezelés alatt vagy kivizsgáláson lévő apróságoknak könnyítik meg majd a napjaikat a Bohócdoktorok segítségével. Több doboznyi adományt tudtunk átadni a Zentai Úti Általános Iskola tanulói nevében.
Szintén hagyomány, hogy decemberben nem feledkezünk meg az állatokról sem, az állatotthonban tartott kutyusok és cicák javára is gyűjtöttünk az „Állatok karácsonya” felhívás során . Ebben az évben is több doboznyi tápot , takarót tudtunk A HEROSZ –ban lakók számára vinni.