A Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ nyolcadik alkalommal rendezte meg a hetedik osztályos tanulók komplex csapatversenyét, a döntőnek hagyományosan a fehérvári Vasvári Pál Általános Iskola adott otthont. A verseny lebonyolítója ezúttal is annak megálmodója, Tóth István, a Vasvári fizika-informatika-technika szakos mesterpedagógusa volt. A tanár úr a vetélkedő létrehozásával a természettudományos gondolkodás fejlesztését, a természettudományos készségek kibontakozásának segítését, a természettudományi tehetségek támogatását, gondozását tűzte ki célul.
A versenyre a természettudományos tantárgyakat szerető diákok jelentkezését várták, azokét, akik azt is fel tudták mérni, hogy az adott feladat megoldására ki a legalkalmasabb. A csapatot az összetartozást szimbolizáló kis családnak tekintették, melyben a „gyermek” szerepet kapott tanuló sikeréért minden megtesznek a csapattagok, a „mester” és a két „pártoló”. A vetélkedőben tizenhárom csapat mérette meg magát.
Az első forduló munkáit (online kollázs, webkamerás madárles, kisfilm készítése egy nedvesség-érzékelő összeállításáról) e-mailben kellett visszaküldeni. A második szakasz kísérletezős délutánt takart a Teams platformon keresztül, a technikai eszközök bemutatását teszt feladatsor megoldása követte.
A „jelenléti” döntőben végül három „család” versengett, a diákokra négy próbatétel várt: a Legyél te is milliópontos! (kémia), a Stop, én! (biológia), a Maradj talpon! (fizika) és a Nemzeti vágta (technika – a kiküldött építőcsomagból lépegető ló összeállítása és versenyeztetése).
(Forrás: https://www.feol.hu/helyi-kultura/2022/03/kalandozas-a-termeszettudomanyok-vilagaban-a-megyei-dontot-a-soponyai-csapat-nyerte)
A Kalandozás a természettudományok birodalmában komplex csapatversenyen iskolánk csapata, a Logikus Fizikusok családja második helyezést ért el.
A csapat tagjai: Fekete Fruzsina, Neubauer Zsófia, Zólyomi Dóra, Bródy Gerda
A nemzeti vágtára készített ló (Pacifika) a zsoké kezében.