Millió lépés az iskoládért

Kedves Szülők!

Szeptember 25-én újra indul a „Millió lépés az iskoládért” program.

„Idén tavasszal az Aktív Magyarország Program támogatásával a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elindította a Millió lépés az iskoládért kihívást, ami minden idők legnagyobb mozgásra ösztönző játéka lett Magyarországon. Ennek keretében több mint 200 ezer tanulót, szülőt, nagyszülőt ösztönöztek az aktívabb életmódra, akik rendszeres mozgással 11 hét alatt 45 millió kilométernyi lépést tettek meg. A programban közel 2000 iskola vett részt. A kihívásban a Millió lépés mobilapplikáció letöltésével lehetett részt venni, amelyben a lépések mellett további 60-féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. A kihívás 11 hete alatt minden héten más-más kihívó – ismert közéleti személy, sportoló vagy szervátültetett – inspirált a mozgásra. A kihívás résztvevői virtuálisan végigjárták és megismerték az Országos Kékkör túraútvonalait és legszebb látnivalóit, a napi rendszerességgel küldött „Tudtad-e?” üzenetekből pedig egyre több és több ismeretre tettek szert az egészséges életmód és a mozgás fontosságáról. Ezt a kezdeményezést fogják az őszi félévben folytatni, kisebb változásokkal.

A kihíváshoz több önkormányzat is csatlakozott, amelyek 300.000 forintot ajánlottak fel mindazoknak, akik 5 x teljesítik az Országos Kékkör 2583 kilométeres távját.”

További információ: www.milliolepes.hu